"C" kategóriás jogosítvány (teherautó)

"C" kategóriás jogosítvánnyal 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó gépkocsi, a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény vezethető, az autóbusz és trolibusz kivételével.

A "C" kategóriás jogosítvány a 21. életév betöltéséig kizárólag Magyarország területén jogosít vezetésre!

"C" kategóriás jogosítvánnyal vezethető:

  • Tehergépkocsi
  • Nyerges vontató
  • "C1" alkategóriás gépkocsi

Az orvosi érvényesség lejártát követően, de legfeljebb az engedély kiadását követő öt évig vezethető:

  • Mezőgazdasági vontató könnyű pótkocsival
  • Segédmotoros kerékpár
  • Lassú jármű és pótkocsija
  • Kerti traktor
  • Állati erővel vont jármű

Jelentkezés feltételei

  • érvényes B típusú jogosítvány
  • 2.-es csoportú, háziorvos által kiadott, egészségi alkalmasságot igazoló okirat (vagy ennek meglétét igazoló vezetői engedély másolata)
  • 20,5 éves életkor
  • befejezett 8 általános iskolai osztály
  • a jelentkező közúti járművezetéstől, illetve vezetési jogosultságtól való hatósági eltiltás alatt nem állhat

Beiratkozás

Személyesen a Virágpiacnál

Cím: 1112. Budapest, Budaörsi út 1092/6. hrsz. (Virágpiac)

Telefon: +36 20 966 6243, +36 70 9434660

Ügyfélfogadás ideje: Hétfőtől-Péntekig, 14:00 - 18:00 óráig

vagy a Multipláza irodaházban

Cím: 1119. Budapest, Fehérvári út 89-95. hrsz. (Multiplaza)

Telefon: +36 20 966 6243, +36 70 418 1880

Ügyfélfogadás ideje: Hétfőtől-Péntekig, 16:00 - 20:00 óráig

Interneten keresztül

A jelentkezési űrlapot kitöltve

Elméleti tanfolyam

Elméleti oktatásaink 2 rendszerben kerülnek lebonyolításra:

Távoktatásos, e-learning

Előnye:

  • azonnali kezdési lehetőség
  • saját időbeosztás
  • intenzív

Tantermi képzés

Helyszíne:
1119. Budapest, Bártfai u. 54. (Alfa irodaház)

Előnye:

  • személyes konzultáció az oktatóval
  • hétvégi képzés
  • online tesztelési lehetőség

Oktatási napok:
szombat, vasárnap 9:00-12:10-ig

Tantárgyak:

  • Közlekedési ismeretek
  • Járművezetés elmélete
  • Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
  • Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek illetve Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés tantárgyak hallgatása és vizsgák alól felmentés kérhető autószerelői vagy annál magasabb szakirányú végzettség esetén! -9.000 Ft kedvezményt jelent!

Elméleti KRESZ vizsga

3 tesztlap: 25 kérdés/tesztlap

  • Közlekedési ismeretek
  • Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek
  • Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás

Gyakorlati tanfolyam

Oktatás helyszíne

  • XIX. kerület, Budapest, Hoffherr Albert utca 109. tanpálya és BÜ terem

Oktatójárművek

  • Iveco Eurocargo
  • Mercedes 1223

Gyakorlati vizsgák

  • Rutin vizsga (tanpályás vezetés)
  • Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés (szóbeli vizsga)
  • Forgalmi vizsga (vezetés a forgalomban)

Tandíjak és vizsgadíjak

A táblázatban válaszd ki a terveidnek és előképzettségednek megfelelő sorokat, hogy megtudd, milyen áron tudod megszerezni a jogosítványodat

A "C" kategóriás jogosítvány ára:

Elmélet
Tantermi elmélet és Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés 30.000 Ft
Távoktatásos e-learninges elmélet és Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés 40.000 Ft
Közlekedési ismeretek vizsga 4.600 Ft
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek vizsga 4.600 Ft
Munkavédelem, tűzvédelem, szállítás vizsga 4.600 Ft
Gyakorlat
Gyakorlati órák: 3.200 Ft / ó (min. 29+1) 96.000 Ft
Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés vizsga 4.400 Ft
Rutin vizsga 3.500 Ft
Forgalmi vizsga 11.000 Ft
Összesen
Tantermi oktatás esetén 158.700 Ft
A távoktatást választva 168.700 Ft
Egyéb költségek
2-es csoportú orvosi alkalmassági igazolás
  • Amennyiben még nem szerepel a vezetői engedélyben (102-es kód)
  • Háziorvosnak kell fizetni, díja orvosonként eltérő lehet
  • Megszerezhető az iskola orvosánál is
10.800 Ft
Elsősegély tanfolyam
  • Amennyiben "B" vagy "C" tipusú jogosítványodat 1984. 01. 01 előtt szerezted
8.700 Ft
Elsősegély vizsga
  • Amennyiben "B" vagy "C" tipusú jogosítrványodat 1984. 01. 01 előtt szerezted
7.900 Ft
Jogosítvány kiállítása az okmányirodában
4.000 Ft

Tandíjak befizetése és részletfizetés

Iskolánkban a tandíj befizetése egy összegben, vagy 3 részletben történhet.

I. Elméleti tanfolyam és elméleti vizsgadíjak tantermi oktatás esetén

Elméleti tanfolyam és elméleti vizsgadíjak távoktatás esetén
43.800Ft

53.800Ft
II. Gyakorlati tandíjak + gyakorlati vizsgadíjak fele 57.450 Ft
III. Gyakorlati tandíjak + gyakorlati vizsgadíjak fele 57.450 Ft

Tanfolyamainkat az S.O.S Autósiskola Kft.-vel együttműködve tartjuk!